Prestige Dance

 

 

“Olyan közösséget teremtsünk, ahol tagjaink a sporton keresztül érik el a boldogságot.” 

Bemutatkozás

Prestige Dance

 Leiner Andrea vagyok, a Prestige Tánc és Sportegyesület vezetője.

Egyesület vezetőjeként, edzői csapatommal azért dolgozunk, hogy minél több gyermek és fiatal élehesse át azt a felszabadult boldogságot, amit a tánc nyújthat.

Olyan Intézményeknek segítünk, akik szeretnék, hogy gyermekeik, tanítványaik védett közösségben töltsék a szabad idejüket, ahol tánctudásukon kívül a személyiségüket is fejlesztik.

Miben tud Önnek segíteni a Prestige Dance?

Egy védett és biztonságos környezetet biztosítunk a fiataloknak, ahol a tánctudásukon kívül a személyiségük is fejlődik. Egy közösséget, ahol olyan értékekre neveljük a gyerekeket, hogy az életben stabil, tiszességes személlyé váljanak,  és becsületesen küzdjenek meg a céljaikért.

Miben kérjük az Ön segítségét?

Terembérléssel és tanfolyam indítással kapcsolatosan kérjük az Ön segítségét.

Célunk, hogy az Ön intézményében is elindítsuk a Prestige Tánc és Sportegyesület keretei között a táncfoglalkozásokat az Ön intézményében tanuló gyermekeknek.

Táncfoglalkozások, edzések

Változatos táncóra típusok megtartása képzett edzőkkel (óvodástól – iskolás korosztályig).

Fellépések, bemutatók

Fellépések megszervezése, változatos produkciók bemutatása iskolai, óvodai rendezvényeken.

Osztálytánc, szalagavató tánc betanítása

Osztályproukciók, szalagavató táncok betanítása

Pedagógus, tanár tánc

Pedagógus, tanár tánc betanítása iskolai rendezvényekre, gálákra.

Sportesemény levezénylése családi napokon

Iskolai, óvodai sportnapokon, családi napokon a résztvevők átmozgatása, sportfoglalkozások levezénylése.

Folyamatos visszajelzés az Ön tanulóinak fejlődéséről

Értesítőt küldünk az Intézmény Vezetőnek minden hónapban az iskola/ óvoda tanulóinak eredményeiről az egyesület által szervezett táncversenyeken.

Ajándék belépők az intézmény vezetőknek

Az Intézmény vezetőjének ingyenes belépőt biztosítunk az egyesületi rendezvényeken.

Oktatási porgram

Művészeti iskolák tanrendjébe a Prestige Tánc és Sportegyesület táncfoglalkozásainak beépítése.

Egyetemen, főiskolán tánctanítás kredit pontos rendszerben

Egyetemen, főiskolán tánc foglalkozások biztosítása a hallgatóknak.

Érdekel részletesen, miben tud nekem  segíteni a Prestige Dance.

Rólunk mondták

“A Veletek eltöltött hét örökre kedves lesz gyermekem számára. Ő nagyon zárkózott volt az új gyerekekkel mindig. Nálatok pedig megnyílt, és minden nap mosolyogva ment. Igazán jó kis csapat vagytok!” 

 

” A Prestige Dance egy olyan közösség, ahol tudom, hogy gyermekem tényleg jó kezekben van és fejlődik.”

“Anyaként, a legnagyobb öröm, ha boldognak látom gyermekemet, itt az egyesületeben boldog, és mindig mosolyog, és ezt köszönöm!”

“Az edzői csapat szívét-lelkét beleadta, látszik, hogy imádják, amit csinálnak.”

Cím

1138 Budapest, Úszódaru u. 10

Telefon

+36 30 489 8864

E-mail

info@prestigedance.hu

error: Content is protected !!